Nem tudom, hogy veletek volt-e már ilyen, biztosan volt. Amikor egy rég nem látott baráttal találkozol, és elkezdi mesélni az életét… És rájösz, hogy mennyire nem tudsz róla semmit, és az az énje, amit régen ismertél, ahogy ismered, azt a régi barátot, már semmi nem maradt belőle. Emlékszel még, amikor a kisöccsével játszottál, az öccse szembe jön veled, és kész fiatalember lett belőle, magasabb nálad. Akkor rájössz, hogy tényleg nem örökéletű senki, és semmi. Tényleg nem tart semmi örökké, tényleg ki kell élvezned az élet minden pillanatát, mert nem nézel oda egy percre, és már ott sincs, elillan, mintha soha igaz sem lett volna. Egy-egy régi ártalmatlan kirándulás mennyi szép emlék, melyeket az idő vas foga még sokkal szebbé tesz.
És ha megpróbálod rekonstruálni a dolgokat… Már soha nem lesz olyan. Lezárult egy időszak. Közhelyesen hangzik tudom, de amikor az ember ezt tényleg átérzi, és rájön, hogy mennyire múlandó, és ami neki a mindenséget jelentette egykor, mennyire elhalványult, csak egy emlékkép- egy rojtos fénykép, és az senkinek semmit, de semmit nem jelent. Talán annak a barátnak jelent valamit, de lehet, hogy Ő már nem is emlékszik semmire. Olyan gyorsan telik az idő, a gyerekek felnőnek, elfelejtik a régi szép dolgokat. Szóval aki ezt most olvassa, csak annyit tudok neki mondani, hogy ha bármi jó van épp az életében, gondoljon arra, hogy pár év múlva ez csak egy emlékkép lesz. Éld úgy minden pillanatodat az életben, hogy amikor majd visszagondolsz, legyen mire visszagondolni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése